Könyvtári beszélgetések – Száraz Miklós György

Dátum
Száraz Miklós György

Budapesten született 1958. május 19-én. Az egyetemet az ELTE Bölcsészkarán, történelem és levéltár szakon végezte, belekóstolt a régészetbe is, 1984-ben végzett.

1984-től 1987-ig a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott, majd két évre elszegődött a Hírlapkiadó Vállalathoz üzemilapos újságírónak, különböző gyári és gyógyszergyári újságokhoz került, Kőbányán, Zuglóban, Albertfalván dolgozott. 1989-től 1991-ig a Juhász Ferenc szerkesztette Új Írás tanulmány rovatának vezetője volt. A folyóirat 1991 decemberi megszűnte után a Pannon Könyvkiadóhoz került szerkesztőnek, majd irodalmi vezetőnek.

Később számos könyvkiadónak volt irodalmi vezetője, de összességében inkább szellemi szabadfoglalkozású volt, írásból, főként históriai tárgyú albumainak szerzői jogdíjaiból élt. Különböző álneveken korábban is megjelentek írásai, saját néven 1991-től ír és publikál rendszeresen. Dolgozott és dolgozik nagy könyvkiadóknak, egy seregnyi napilapnak és folyóiratnak. (Kulturális főszerkesztő-helyettese volt a 2009 decemberétől 2010 szeptemberéig létezett Nagyítás című hetilapnak.) Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar PEN Clubnak, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesületnek.

Egy időben a fotózás és a filmezés foglalkoztatta, fényképezett és forgatott egyebek közt Erdély és a Felvidék tájain, Andalúziában, Katalóniában, Tibetben, Marokkóban.

Kitüntetései: József Attila-díj (2003), Fitz József könyvdíj, a Magyarország csodái című könyvért (2003), Ünnepi Könyvhét miniszterelnöki különdíja a Mesés Magyarország című könyvért (2012), Bertha Bulcsú Emlékdíj (2013), Arany Medál-díj – ’az év írója’ (2015), a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának könyvnívódíja az Apám darabokban című regényért (2016).