A magyar sport napja

ünnep

1875-ben május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján e napon tartják A magyar sport napját. 

Az emberi jólétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás, amit a modern kor embere leginkább a sporton keresztül tud megvalósítani. Napjainkban ugyanakkor naphosszat vagyunk ülő helyzetbe kényszerítve (gondoljunk csak bele, hány tanórát ülünk végig egy nap, amit adott esetben különórák követnek, majd az otthoni tanulás, és végül az esti kikapcsolódás a televízió vagy számítógép előtt), holott ez egyáltalán nem az az életforma, amit testi és lelki egészségünk megkívánna tőlünk. A testmozgás ugyanis legalább annyira fontos része az egészséges életmódnak, mint az egészséges táplálkozás, vagy a dohánytermékek és az egyéb károsító anyagok fogyasztásának kerülése. Számos kutatás bizonyította, hogy a testmozgásnak mindkét nemben, minden korosztályban egyformán jótékony hatása van mind a testi, mind a pszichés egészségre,ezek mellett pedig szociális készségeket is fejleszt. Rendszeres testmozgást végző embertársaink nemcsak bizonyos betegségek kialakulásának esélyét csökkentik a sport által az életükben: átlagosan jobban tudják fegyelmezni magukat, például egy diétabetartása kapcsán, nagyobb arányban állnak ellen drog, alkohol és egyéb káros szerek fogyasztásának, agresszivitási szintjük alacsonyabb, míg teherbírásuk, meg küzdőképességük magasabb szinten áll nem sportoló társaikhoz képest. Érdemes tehát komolyan vennünk a rendszeres aktív testmozgás szükségességét, és alkalmat találni rá mindennapjainkban.

---- 

Forrás: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_magyar_sport_napja