Vigyázók 2020

Az esztergomi Helischer könyvtár küldetésének tartja, hogy a városban élő alkotók otthonuknak, szellemi műhelyüknek tekintsék. Augusztus nyolcadikán, hétfőn első alkalommal rendeztük meg a Vigyázók című programot. Minden művészeti ág képviselőjét invitáltuk egy közös, kötetlen beszélgetésre, bemutatkozásra. Képző- és előadóművészek, írók, költők, fotó- és festőművészek, a népi kézművesség művelői egyaránt részt vettek az eseményen. A hallás, hallgatás témakörben osztottuk meg egymással gondolatainkat. Szó esett a csendről, a művészi tevékenységhez szükséges hallásról, és a hallgatás különféle formáiról. Az alkalom célja, hogy ihletet adjon, és katalizátorként működve új alkotások létrejöttét segítse. Az alkotókör tagjai elhatározták, hogy a későbbiekben is tartják a kapcsolatot egymással. A Vigyázóknak saját Facebook csoportja is alakult, és szeretettel várja a később csatlakozókat is, akik szívesen részt vennének egy-egy jóízű, kötetlen beszélgetéshez a művészetről, az alkotásról.