Könyvtári beszélgetések – Bősze Ádám

Dátum

„A gimnázium elvégzése után ferences szerzetesként a Ferences Teológiai Főiskolán, illetve azzal párhuzamosan a Zeneakadémia zenetudományi szakán tanultam, többek között Kroó György és Komlós Katalin irányítása alatt. A Magyar Nemzetnél zenekritikusként, a Magyar Televízióban riporterként, műsorvezetőként kezdtem a médiapályát. Közvetítettem hangversenyt, vezettem vetélkedőt, és dolgoztam a TV2-nél, a Duna Televíziónál is. Egy időben a Budapest Rádió szerkesztőség-vezetője, illetve számos televíziós műsor szerkesztője voltam. Részt vettem a Gramofon című zenei szaklap elindításában, 2004-ben pedig megalapítottam saját zenei antikváriumomat. 2010-től kezdve a Magyar Antikváriusok Egyesületében az elnöki teendőket látom el. 2008-ban vettek fel a Bartók Rádióhoz: többek között a Muzsikáló reggel és Muzsikáló délelőtt adásainak műsorvezetőjeként, a New York-i Metropolitan Operaházból, illetve a Bayreuthi Ünnepi Játékok előadásairól sugárzott élő operaprodukciók kommentátoraként ismerhetnek a hallgatók. További műsorok, amelyeknek vezetését rám bízták: Virtuózok, MüpArt Classic, Kultikon, Hétvégi belépő. Örülök annak is, hogy a Kaposfest, a Cziffra Fesztivál és a Bartók Plusz Operafesztivál házigazdája lehetek.”

forrás: adambosze.com