Kovács Lajos emlékére

„bárhogy lesz, úgy lesz
párisban szép a nyár
szív küldi szívnek szívesen
aki hallja adja át”

 

Kovács Lajos

Fotó: Miglinczi Éva 

 

Kovács Lajos (1949-2017) író, költő, szerkesztő, helytörténész, tanár. Verseit a Komárom-Esztergom Megyei Dolgozók Lapjában publikálta, majd bemutatták, és közölték országos folyóiratok, többek között az Életünk, a Jelenkor, a Napjaink, az Új Forrás. Elbeszélései az Életünkben, a Mozgó Világban, az Új Forrásban jelentek meg. A tatabányai Új Forrás szerzőjeként, majd szerkesztőjeként évtizedeken át közölte a lapban esszéit, műbírálatait, riportjait. Publikált az Art Limesben, a Forrásban, a Honismeretben, az Irodalmi Szemlében, a Művészeti Műhelyben és az Új Könyvpiacban. Ifjúsági- és meseregényei a Móra Kiadó és az Új Forrás Könyvek gondozásában jelentek meg. Szerkesztője és állandó szerzője volt a Szegeden megjelenő Kincskereső gyermekirodalmi folyóiratnak. Szervezte az országos szegedi és kecskeméti, a megyei esztergomi és a dorogi-pilismaróti Kincskereső-táborokat. Dorog városi művészetbarát mecenatúrája és iskolateremtő, pedagógiai munkássága felbecsülhetetlen értékű.

 

Kovács Lajos könyvei

 

Rendkívül széleskörű írói hagyatékának lenyomataként jelent meg 2020-ban három kötet, a Szegedi Tudományegyetem JATE Press Kiadó gondozásában, Bombitz Attila szerkesztésében. Az első kötet, amely a „Hosszúra nőtt árnyékaink” címet kapta, korábban napvilágot látott verseket, novellákat foglal magában. Továbbá tartalmazza azt a regénytöredéket is, amely csak Kovács Lajos halála után, a közelmúltban jelent meg folyóiratban. A második kötet a „Van egy perced a támaszpontomra?” a  „Gyermekmesék és kamasztörténetek” mesterét mutatja be. A sorozat harmadik kötete a „Mi közük hozzám?” a tanulmányírójának finom elemzéseit, nagy ívű pályaképeit, a nemzeti kultúra horizontját is felvillantó esszéit gyűjti össze.Ez a három különleges kötet igazán méltó Kovács Lajos, máig újat mondani képes, egyaránt széles és mély életművéhez.

 

Kovács Lajos könyveiről Peragovics Ferenc írt könyvkritikát az Élet és Irodalom hasábjain, amelyet szeretettel ajánlunk Olvasóinknak:

https://www.es.hu/cikk/2021-04-23/peragovics-ferenc/ex-libris.html?fbclid=IwAR2i3b8t6nnYdWhAqw5JSWFoa9RqrcMTQet_6YgI096nhEQE-MrG6d7xsyU

----------

Kovács Lajos „A rádió előtt bóbiskolóra” című verséta Szegedi Tudományegyetem JATE Press Kiadó gondozásában 2020-ban megjelent Kovács Lajos: Hosszúra nőtt árnyékaink versek és elbeszélések című kötetéből idéztük.

Kovács Lajos életrajzi adatait a librarius.hu internetes oldal cikkéből idéztük:

https://librarius.hu/2021/02/01/megjelentek-kovacs-lajos-irodalmi-hagyatekanak-legfontosabb-muvei/

A kötetekre vonatkozó tartalmi leírásokat a Dorog Város Honlapján megjelenő Érték, Élmény,Tisztelet című cikkéből idéztük.

https://www.dorog.hu/content/10834-harom-helyi-ertekekben-gazdag-kiadvany-dorog-karacsonyfaja-alatt